Dr. Fülöp András biztosan ezt mondta volna.
Legalábbis olvasmányaim és beszámolók alapján ilyennek képzelem el a néhai Fősast. Valószínűleg a süllyedő hajón is katonás állománygyűlést tartott volna. Mindenki figyelmét felhívta volna a szabályok megtartására, a kapott utolsó feladatok feltétel nélküli, magas színvonalú végrehajtásának követelményére és megköszönte volna mindenki munkáját, minden egyes Családtagét. "Repüljetek!" - visszhangzott volna a hangja a hangárban.
Csodák azért nincsenek: vannak családtagok, akik utálták, utálják egymást. Olyanok is vannak, akiket rég ki kellett volna tagadni, mert megérdemelték volna, hiszen loptak a spájzból, lázítottak a családfő, vagy más családtagok ellen annak háta mögött. De Istenem, egy család ez. Nagy és korántsem hibátlan, de család, mégpedig vendégszerető fajta.
Lehet sírni. Sírjatok. Egész nyugodtan, hiszen az állománygyűlés után a Fősas is ezt tette volna az irodájában.
Repülni viszont akkor is kell. Ha mindenki kiszomorkodta magát, előre kell nézni: egyrészt a sok szép élményért cserébe mindenki tartozik annyival a Légitársaságnak, hogy szépen, büszkén emlékezzen rá, ne pedig a rossz emlékek éljenek benne.
Ne felejtsük el: az utasok 90 százalékának édes mindegy, hogy melyik céggel utaznak. Lényeg a jó jegyár. Ezért senkit sem szabad elítélni, hiszen az élet egyéb más területein mi magunk vagyunk azok, akiket adott esetben csak az ára érdekel egy termékkel kapcsolatban. Ez így van rendjén. Tiszteljük az álláspontjukat, ők is tisztelnek minket, hogy osztoznak a bánatban. Hiszen a Malév emlékére alakult Facebook-csoportnak már tízezer felett jár a tagsága. (Más kérdés, hogy az emberek szintén 90 százaléka össze-vissza lájkol mindent, indián névtől a "melyik zokni illik hozzád?" kvízig.)
Gondoljatok arra, mennyivel szerencsésebbek vagytok azoknál, akik buszosok egy fapadosnál: velük mi lesz, ha nyugdíjba mennek? Miről fognak mesélni? A 25 perces fordulóidőről, vagy arról, hogy a személyzet is kiperkálta az eurókat a szendvicsért?
Vagy majd elmesélik, hogy Isten háta mögötti porfészkekbe repültek, amik csak pár száz kilométerre voltak az igazi repterektől? Hogy Heathrow-t, Schipol-t, Sheremetyevo-t és a többi nagyot csak a levegőből látták?
Büszkék lehettek arra, ami mögöttetek van. Nem rajtatok múlt. Legyetek hálásak azokért az élményekért és emlékekért, amiket a MALÉV adott Nektek. Amiknek sok más, repülésben dolgozó távoli rokon a közelébe sem érhet. A laikus rajongókról nem beszélve.
Sorra készülnek a Youtube-on a MALÉVra emlékező videoösszeállítások, emlékképek. Gondoltam, én is csinálok egyet. Aztán rájöttem, hogy mi a bánatnak?! Tán' valakit meg kéne győznöm, hogy szép volt ez a 66 év...? Ehelyett nézegetem a többiekét és vidáman próbálok emlékezni.
Még valami: MALÉV LESZ! Ez az utolsó szomorkodós bejegyzésem, holnaptól előre nézek! A pénzt elherdáló, versenyképtelen korszaknak van vége. Bízom abban, hogy a Társaság újjászületik, mint arra már több példa is volt ebben a kegyetlen légiüzletben.
Kérlek Benneteket, hogy akárhol is repüljetek, a MALÉV kitűzőt ne hagyjátok otthon! (Ha a policy tiltja, akkor a) tegyétek olyan helyre, ahol nem látható b) szarjátok le a policy-t :-) )
Én soha többet nem szeretnék úgy repülni, hogy ne legyen rajtam a kis MALÉV-jelvényem.
Lassan gyülekezik a család. 21.00-kor Ferihegyen, a Crew Centerben van a találkozó, hogy mindenki búcsút vehessen a kék orrú kedvencünktől, ami a tervek szerint 23 órakor száll fel és követi az övéit, hogy együtt lehessen velük Írországban.
Én pedig itthon ülök a képernyő előtt és iszonyatosan rosszul érzem magam, hogy mi nem kaptunk lehetőséget a búcsúzásra. Most kezdem érteni a katasztrófák beszámolóit, hogy miért viseli meg a hozzátartozókat, ha valakit nem találnak meg és egyszerűen csak "eltűntként" tartják nyilván. Ilyen érzés lehet nem búcsút venni valakitől, nem megadni neki a végtisztességet.
Ha ott lennék és láthatnám, valami ilyesmit mondanék én is LOPapának: "There's a heaven above You Baby, don't you cry tonight."
REPÜLJETEK!
