Amikor a vadászpilóta zokog a stewardess vállán...
Érzések. Mert nem érdekel semmilyen statisztika, EU, költségvetés, privatizáció, tőkeinjekció, befektetők, semmi. Ne gyertek nekem kimutatásokkal, más cégekkel való összehasonlító táblázatokkal, meg az adóforintokkal, mert leszarom. A MALÉV a Mi légitársaságunk. A magyaroké. A kék orr világszerte védjegy: ahol megjelenik, ott vagyunk Mi, magyarok. Ott áll a kék orr a többi nagy mellett: British Airways, Lufthansa, Aeroflot, American Airlines, Air France, és így tovább. Mert a MALÉV is nagy. Lehet jönni a papírokkal, hogy X fapados légitársaságnak hány gépe van, mekkora profitja és hogy ez a jövő. A MALÉV-gép ott állhat, ott csilloghat a betonon a Boeing 747, vagy éppen a Concorde mellett. Egy fapados cég gépe olyannak hat ezek mellet, mint egy bohócmobil.
De van ám egy kis bibi: ezek a cégek nem szerethetők úgy, mint a MALÉV. Jó kis munkahely lehet persze bármelyik, pénzt keresni is lehet, de nekem a MALÉV érzelmi viszonyt jelent, nem egy céget.
Nem volt emlékezetes utam Budapestről külföldre. Korán reggel nagyokat ásítozik az ember, nagy nap áll előtte, nem különösebben figyel a részletekre. A MALÉV viszi, ahogy szokta. De visszafelé... általában esti járat, fáradtan, élményekkel (is) megpakolt bőröndök, várakozás a tranzitban. Egy dolog volt ezekben állandó: amikor először megpillantottam a madár kék orrát, vagy a piros-fehér-zöld farkát, na, ez volt az a pillanat, amikor otthon éreztem magam. Megjelent előttem a "haza" és az érzés mindig ugyanaz volt: ez a repülőgép értem jött és HAZA visz.
Képek jelennek meg lelki szemeim előtt: brüsszeli várakozás a beszállókapunál, kicsit feszült hangulat, mert a gép késik. Bámészkodás közben két távoli, nagy épület között elkapom a pillanatot: gyors egymásutánban suhannak el a színek: kék, fehér, kék, piros-fehér-zöld, kék. Megjött a MALÉV, a mi repülőnk.
Együtt sír a repülős társadalom. Aki még nem tette, essen túl rajta, meg fog könnyebbülni kissé. Amikor a British Airways utolsó Concorde-járata szállt fel a Heathrow-ról, a kapitány azt mondta: "Ha ez a repülőgép élne, most velünk együtt sírna." Nem csak a repülőgép sírna. Sírna a lépcső, a vontatóvilla, a check-in pult és a csomagszállító kocsi is.
Nem tudok aludni és ahogy elnézem, kevesen vannak most, akik tudnak. De akik most is nagyon jól alszanak: a mindenkori poltikai "elit" (már amennyire lehet elitnek nevezni olyan embereket, akik semmihez nem értenek és mindent képesek tönkretenni, mert sosem lehet elég közpénzt "magáncélra megtakarítani") gondolom nem szenved rémálmoktól. Egy pénzcsappal kevesebb. Van másik...
Ma este Dani barátomtól meglepetés-ajándékot kaptam, amit örömmel elkerültem volna. Kaptam tőle emlékül egy szép új MALÉV hajózó inget. Ekkor lépett működésbe valami különleges izom, ami segített, hogy a könnycseppek a szememben maradjanak. De majd kijönnek azok még, ebben biztos vagyok. Holnapra izomlázam lesz. Örökség ez inkább, mint ajándék. A mindennapos MALÉV-üzem látványa örök emlék, de már csak az.
Nem kell ahhoz MALÉV-et bezárni, hogy fájjon. Gondoljunk csak bele, minden egyes munkahely, amihez kötődnek a dolgozók, egy kis MALÉV. Most szomorkodunk, de hamarosan újra azon leszünk, hogy a lehető legjobban próbáljuk tenni a dolgunkat és újraépíteni valamit. Valahogy csak lesz.
Egy biztos: én bízom abban, hogy utazhatok még MALÉV-géppel. Ti pedig azért bízzatok ebben, mert mást nem tehettek!
Szilágyi Domokos: Mélységiszony
Húsz méter magasan,
a nyolcadikon
nem szédülök.
Nem szédülök
kétezer méteren,
a repülőben.
Szédülök egy
két méter mély
sír előtt.
